Van gyógyszer
Tudod arra gondoltam,
van gyógyszer a bajokra,
és olyan is, ami,
miközben hatástalan,
elég hozzá benne hinni,
ugyanazt a hatást eléri…
és sokszor ilyen a szeretet is,
amit ad egyik ember a másiknak,
(jó szándékból: alamizsnaként,
vagy csak
számításból: üzleti célból)
s mivel az a másik vágyik arra,
hogy a szeretetlenség bajaiból
valami végleg kigyógyítsa,
a felkínált megváltót
boldogan elfogadja...
a hite ideig-óráig gyógyítja,
de mert vele csodát nem művel,
aki hitt addig szentül:
nagyot csalódik benne,
s talán soha se tudja meg,
hogy amit etettek vele
az csupán placebo volt,
nem pedig az igaz szeretet,
a csodatévő gyógyszer,
ami nem csak gyógyít,
de a léleknek biztosít
egészséges táplálékot…
az a nagy tragédia,
hogy aki egyszer beszedte a hamisat,
már nehezen lesz rávehető az igazira.
2012. május 17.
Sok a hamis dolog
Tudod arra gondoltam,
a világon sok hamis dolog van,
de sokszor nem csak az csap be,
ami külsőre kincsnek látszik,
és kiderül róla, belül csak talmi,
hamis lehet a szemét is,
mit az ember legszívesebben kidobna,
de valami mégis azt súgja,
nézze meg még egyszer jobban,
megnézte ezerszer,
tán meglátja ezeregyedikre...
s ahogy újra meg újra figyel rá,
észrevesz valami csillogást,
kiderül, hogy a látszat hamis,
amit a szemétnek hitt:
mérhetetlen kincs…
sok mindennel lehet így,
amiért, ha meg nem maradna
kár lenne nagy…
néha csak sok-sok év múltával
mutatkozik meg a maga valójában
egy-egy szemétnek hamis,
valójában valódi kincs,
ami végül is az volt mindig,
ami változott: az embernek
a folyton változó nézőpontja csupán…
kicsit távolabbról talán
az értéktelennek tűnt,
vagy egyenesen rossznak hitt
gondolatnak a különlegességét
meglátni jobban,
s akkor az ember
boldogan gondolja,
de jó, hogy nem hallgatott
arra a régi,
arra a hamis benyomásra.
2012. május 17.
A szeretet menthet
Tudod arra gondoltam,
hogy az ember olyan,
mint az érzékeny gyümölcsfa,
ha egyszer világra jön
gondoskodni kell róla
nagy figyelemmel,
különösen,
míg meg nem erősödik,
metszeni, alakítgatni
lehet erőszakkal,
lehet nagy-nagy szeretettel, a cél
ugyanaz mindkettőnél,
hogy egyszer majd beérjen,
másnak,
és önmagának örömére legyen,
termővé, hogy váljék,
sok finom gyümölcsöt hozzon…
de míg az erőszakkal nevelt fának
azt a talajt meg nem keresik,
amelyik legalkalmasabb számára,
nem is a valódival javítják,
műtrágyázzák azt, ami éppen van,
a kártevőket
nem szedegetik nagy türelemmel,
hogy a hatás gyors legyen
gyilkos méreggel fecskendezik…
az egyiknek, a szeretettel nevelt fának
nem biztos, hogy a gyümölcse virít messziről,
de ellentétben az erőszakkal felnevelttel,
olyan lesz az íze, amilyennek teremtve lett,
míg a másik
talán kívülről nagyon szép lesz,
hibátlan is akár,
de belül, beltartalmát,
hasznosságát nézve
üres... az egyik,
akit fáradtságot nem kímélve
szeretettel nevel metszeget a gazdája,
annak a gyümölcsének esélye van arra,
(ha a piacon nem is mindig van nagy sikere,
az értők vásárolják csak)
hogy lehessen legkülönlegesebb önmaga.
(A magára hagyott fa
talán még szerencsésebb a mérgezettnél,
őt a szeretet megmentheti még)
2012. május 17.
A lélek
Tudod arra gondoltam,
hogy talán az ember
nem is tud a lélekről,
hogy van, inkább csak sejti,
az életet nélküle is jól éli,
ha jól tartja,
ha jól táplálja a testet,
nem érzi a hiányát…
a lélekről, (ha van)
vagyis a valódi,
a halhatatlan létről talán
akkor szerez csak tudomást,
ha már a test nem virul,
táplálék híján a földbe hull…
így van az ember
a szeretettel,
míg szerelemmel táplálják
nem érez különbséget,
de ha egyszer a szeretetet
tőle megvonják,
akkor fény derül rá,
hogy a test a lélekkel,
vagy nélküle szeretett,
a lélek szeretetének a létéhez
a kenyér nem feltétel,
ő megy tovább az úton,
amelyiken elindult,
magányosan is,
éhezve is,
egy lépéssel tovább mindig,
szeretetlen is az igaz szeretet.
2012.május17.
Indul a holnap
Indul a holnap
Az este ráterül a horizontra, bársonykék baldachin borítja az égboltot.
Elcsöndesül a világ. Az éjszakákban hűvösen fénylő csillagok.
Kitágul az égi pupilla, kivirágoznak a kék, a zöld, a sárga színek,
tobzódnak a májusban, az ég festőpalettáján ragyogva.
Nedves arany-zöld a Föld.
Kelet felől bús, szomorú árnyakat oszlat az arany ruhát öltő Nap.
Szétnyílik a láthatár végtelen kárpitja, szétfolyik az aranysugár, -
csobogva az azúrkékségből.
A vonalak elindulnak, futnak szerteszét.
Göndörödő bárányfelhők oszlanak szét, játékosan futkározva.
A hangok is gomolyognak, a csönd is felébred.
Dallamos himnuszt énekelve madárkoncert zeng a ragyogó látóhatár alatt.
Ringató, lengedező szél oson a rónán, táncolva lengeti a magasra nőtt füveket. Harmatgyöngyöket szárítva a levelekről, szirmokról, minden egyes fűszálról.
A fák ünnepi ruháján aranysugarak törnek át az örömet adó Napból.
A fényben pipacsszirmú földek fürdenek, búzavirág kékje virít messzire.
Bogarak zsongnak, pillangók libbennek a virágok felett.
Minden apró élőlény fürdik az égi óceánon tüzet rakó napsugárban.
Az utcákon dobban az élet - indul a holnap.
Szobaablakomon ...
Szobaablakomon ...
Szélvihar söpör a tájon
A fák között jajongva szól
Hideg érintése párát lehel
Csillogó szobaablakomon
Mikor mennyi a szeretet
Tudod arra gondoltam,
mint mindennek ezen a kerek földön,
a vágynak is megvan
a napos,
és meg az árnyékos oldala,
ha nem a szeretet szülötte,
hozzá nincsen semmi köze,
s ha egyszer felgyülemlik,
mint egy időzített bomba
robban,
s ha sok ilyen zabolátlan vágy
találkozik,
abból lehet akár pusztító háború is…
ha a vágyat a szeretet ébreszti,
akkor is nagyon tud szaporodni,
akkor is robbanni képes,
de az más egészen,
nem rombol az a robbanás,
hanem a benne lakozó energia
összpontosul alkotásban,
lesz belőle csodálatos kert,
megismételhetetlen festmény,
vagy valami addig nem tapasztalt
különlegesség…
s ha egyszerre sok vágy robbanna,
amit a szeretet ébresztett fel,
ami az ő melegében fészkelt,
akkor talán megteremne általa
akár a világbéke is…
mint mindennek,
az életnek is van napos,
és árnyékos oldala,
talán meg nem is
az évek száma határozza,
sokkal inkább az,
hogy az embert mikor
mennyi szeretet éri.
2012. május 16.
A jónak hitt úton
Tudod arra gondoltam,
hinni sok mindenben lehet,
lehet hinni és esküdni Istenre,
lehet bízni az ördög erejében,
lehet a szeretetben,
lehet hinni az igazság
feltétlen győzelmében,
a pénz mindenhatóságában,
de nagy hibát követ el,
aki az igazságot hiszi,
s mint valami istenségre
rá esküszik…
a valót feltételezni,
vagy másoknak elhinni,
úgy magáévá tenni,
s annak hangot adni
nagy hiba,
a bizonytalan féligazság
az embereket megosztja,
egyiknél van az egyik fele,
másiknál a másik,
külön-külön mindkettő,
együtt egyik sem igaz,
hinni az igazságot
talán csak azt szabad,
amire tökéletes a bizonyíték,
amit az ember megtapasztal,
minden mást, mint a mesét,
feltételes módban hallgatni,
ha többféle az igazság,
akkor nem teljes egyik sem,
jobbról nézve, balról nézve
máshogyan látni a múltat,
akár a történelmet,
a szeretet igazsága,
hogy ne ítélj, hogy ne ítéltessél,
a múlt igazát elfedi az idő,
ha nem így lenne
megnyugvás sohasem lehetne,
legjobb középről
figyelni a szeretet nézőszögéből,
nem ítélni, és nem emelni piedesztára,
s menni befolyás nélkül
a jónak hitt úton.
2012. május 16.
Átölelő álom
Átölelő álom
Elsírt, lenyelt könnyek
Imát mondok érted
Régi emlékek szívemben
Nyár illatú, enyhe éjszakák,
Fájdalmamat csak a csillagok látják
Téged sajnál az éjszakai hold
Széppé teszi átölelő álmod
Esti dallam
Esti dallam
Az est dallama halkan pendül
A lelkek angyalokként szárnyalnak
Csillagok ragyognak a szempillákon
Csönd és béke – pihen az álmokban
Elnémulnak a nappal gondjai
A fák között árnyak bolyonganak
Fuvolázik az őszi szél a kopár ágakon
Az éjben a szívek egymásra találnak
Az élet meseszerű
Tudod arra gondoltam,
hogy az élet tele van
meseszerű elemekkel,
nem hiába,
hiszen a meséket
az ember gyártja,
s az építő darabjait
csak onnan veheti el,
amit maga is ismer,
amit megtapasztal,
ami a keze ügyében van…
sok-sok Hamupipőke él a földön,
akik elé valami gonosz mostoha
összekeverve kiöntötte a jót
és a rosszat...
szegény mesehős
addig nem mehet a bálba,
míg azokat ki nem válogatja,
egyedül talán képtelen,
sajnos onnan le is lehet késni,
ami nagy baj lenne,
az idő, az úr, nagyon sürgeti,
esélytelen, ha nem segít
a galambok ruhájába öltözött
önzetlen szeretet…
velük még időben odaérhet,
és meglelheti azt az egyet,
aki az elveszített cipellőjét
szerencsésen megtalálja,
ki minden utcát, minden házat
végigjár, hogy rátaláljon a párjára.
2012. május 15.
A tüzet a szeretet táplálja
Tudod arra gondoltam,
hogy az ember sokszor hasonlít
egy olyan háztulajdonosra,
aki az ajtó nyitjának a titkát
nem ismeri,
valamikor elveszítette rég,
azt se tudja, valaha még
birtokolta a tudását…
nem tesz mást jobb híján,
mint előtte tisztogatja a járdát,
szerel fel különböző fényforrást,
amitől az épület különleges,
már-már varázslatosan sejtelmes lesz,
olyan pompában ragyog,
elvakítja az arra járót,
de ha a fényforrás kiapad, meglátni,
hogy nincsen rajta különleges semmi,
az addig gyönyörködő
tovább megy csalódottan...
míg nem egyszer jön valaki,
aki azt a fény nélkülit megszereti,
s vágya lesz, hogy beköltözzön,
de az ajtó csak annak nyílik,
aki a varázsszót ismeri,
eredményeképp csodás,
(látható kívülről is)
belső fény árasztja el a belépőt...
az olyan világosság,
amelyik
az ajtó nyílására keletkezik,
és tart mindaddig,
míg jól érzi magát a vendég,
azt a tüzet a szeretet táplálja,
mindörökre talán.
2012. május 15.
A szeretet kapuján belépve
Tudod arra gondoltam,
a gyermek,
kit iskolába küldenek,
ha neki meg is mondják,
a miért lényegével
akkor sincs tisztában, jár,
mert muszáj,
sokszor bosszankodva,
úgy érzi, játszani jobb is,
hasznosabb is…
van, aki az egészet végig
felesleges időrablásnak gondolja,
nem vágyik a tudásra,
a mozgatója:
minél hamarabb túl lenni rajta,
(később visszasírja)
más pedig szívesen járja,
ha nem is mindig a tudásért,
magáért az iskoláért,
aki látja az értelmét,
az igyekszik jól csinálni,
a távoli cél azt súgja, megéri…
és, mint egy iskola,
az élet is olyan,
még nehezebb talán,
ha a cél ismeretlen,
ha fény rá
a beérkezéskor kerül csak,
az ember nem tudja, nem tudhatja,
mi végre erőlteti valaki,
sokszor tudatlan kiszállna,
idő előtt befejezné,
annyi a gond, a teher,
a sok-sok kínlódás értelmetlen…
más örömmel járja az élet iskoláját,
ő az utat is élvezi magát,
ha nem is egyszerű, de mégis csak út,
sok bánattal, sok örömmel kiszínezve,
gyűjti az élményt, a tapasztalatot,
pedig, hogy mire fogja használni
nem is tudja, de a tudás hatalom:
igyekszik az életet jól csinálni,
talán egyszer célhoz is ér,
s ha a szeretet kapuján belép,
mintha csak véletlen lenne,
de akkor az mégis egyértelmű,
hogy az a nehéz út jutalma,
kezdettől az volt a célja,
amiért az egészet végig járta.
2012. május 15.
Árny öleli át ...
Árny öleli át ...
Órák óta gyötrődöm
Álmatlanul hánykolódom ágyamon
Szívembe mar a kín
Befelé tekintek magamba
Lelkem a fájdalmat visszhangozza
Fáj az érzés – mit nem tudok –
A válasz egyre csak késik
Az éjszaka mélye néma
Egyre kínzóbb az álmatlanság
Félelmetes a messzeség
Életem csak az árny öleli át
Mosolyod előttem ...
Mosolyod előttem …
Szívemet te tartod kezedben
Csillogó szemű szép kedvesem
Arcomon folyik a könnyem
Fájdalom szorítja lelkem
Mosolyod lebeg előttem szelíden
Tündérszárnyakon hozzám érkezel
Utolsónak ...
Tudod arra gondoltam,
aki megmarad utolsónak,
mindenképp egyedül marad,
és aki sokat kapott az élettől,
az sokat is veszít el,
aki nem kapott semmit,
annak siratni nincs is mit,
aki soha sem szeretett,
akit soha sem szerettek,
ha magára marad,
semmit se veszíthet…
azt gondolhatná az ember,
hogy ott, az út végén
neki a könnyebb,
vagy talán mégsem,
mert a szeretet
nem hagy magára,
a végső órán,
mint egy puha kabát
az emléke ölel át…
nagyon fagyoskodhat,
akinek ilyen takarója,
és a megnyugtató érzése sincsen,
hogy talán várja odaát,
aki nem végleg elment,
aki csak előrement,
s vitte magával
a múlhatatlan szeretetét...
annak nem hal meg a remény,
akinek remélni van mit,
akinek van mibe kapaszkodni.
2012. május 14.
Az agy - gondolatvirág ...
Tudod arra gondoltam,
hogy az agy önmagában,
mint élet nélkül a mag,
ahhoz, hogy működjön,
hogy életre kelljen,
általa az ember
ezen a világon
tájékozódni tudjon,
hogy lehetőleg el
ne nagyon tévedjen,
logikusan, hogy gondolkodjon,
szükség van
rengeteg
kívülről jövő információra,
anélkül az agy eszetlen,
tehetetlen,
képtelen lenne lépni
egyről a kettőre…
hogy a helyét jól megtalálja
nem csak ezen a földön,
hanem a nagyobb hazában,
a távolabbi világban,
ahhoz kell a segítsége
a másik tanácsadónak…
a hangja, a tanácsa,
amelyiket belülről küld az agynak,
nem mindig tűnik ésszerűnek,
és mégis érdemes rá hallgatni,
a lélek, a szeretet szava
sokszor kisegít az olyan bajból,
amire kívülről jövő
használható tanács nincsen,
gondolatvirágot terem mindkettő,
az egyik hervadót, a másik örökérvényűt.
2012. május 14.
Az alkony bíborra festi ...
Az alkony bíborra festi…
Az alkony bíborra festi az eget
Az égi óceán csendes a felhők felett
nehéz a szívem, hiányod fáj
a horizonton felém az est dallama száll
szemem írisze mögött képek villannak
a könnycseppek lelkemre dermednek
kihunynak a lángok, mint a lemenő nap
életemből lassan a fények ellobbannak
Tavaszi fények ...
Tavaszi fények ...
Boldogság árad szét bennem, amikor a tavaszi fények ébrednek. Gyönyörködve nézem a virágba boruló természetet, a zöldellő, aranyzöld hajat növesztő fűzfákat, az élénken ragyogó, vidáman csobogó vizeket, s a csivitelő madarakat.
A kert a mindenem.
Csodálattal nézek, figyelek minden egyes hajtást, a libbenő pillangókat, a siető bogarak útvonalát, a sziklakert minden egyes növénykéjét. Szeretettel a tiszabokor halvány hajtásait, melyek napról napra látványosan nőnek. Minden egyes fűszál, bokor, növény örömet ad. Öregek az örökzöldjeink. Olykor aggaszt, - vajon a természet megadja-e azt a boldogságot, hogy felébrednek a Kikelettel.
Kincs az a sok szépség, melyben a tavaszi fények ragyogásában – az új élet ébred.
Sziporkázó éjszaka
Sziporkázó éjszaka
Álltam a sziporkázó csillagok alatt
Rám tört a vágy, hogy láthassalak
Szilánkokká robbantak a pillanatok
Torkomat fojtogatta fájón hiányod
Sajog a szívem, a kín kegyetlen
Lelkem ringatom az emlékekben
Rám borul az ezüstfényes éjszaka
A távolból angyalszemek ragyognak